Tóthné Mikulás Veronika

Veronika életútja saját elmondása szerint a rút kiskacsa története a 21. században. Jelenleg szociális gondozó egy hajdúböszörményi idősek otthonában, de előtte harminc évig gyártósoron dolgozott Hajdú-Bihar megyében. Amikor 45 évesen ráébredt, hogy szeretne segítségre szoruló emberekkel foglalkozni, iskolapadba ült. Éjszakánként tanult és idősgondozó lett. Nem volt könnyű helyzete, hiszen a szakma elsajátítása  mellett számítógépes ismereteit is bővítenie kellett. Kevesen hittek benne, de ő kitartóan küzdött céljaiért. Végül álma megvalósult. Az olajos köpenyt hófehér, élére vasalt munkaruha váltotta fel. A gyárból nehezen engedték el a megbízható munkaerőt, de végül jó utat kívántak neki az új életéhez.  Ma is napi 12 órában dolgozik, de környezete szerint arcán nem fáradtság, hanem elégedettség tükröződik.  Szabadidejében süteményt süt gondozottjainak, a bentlakók titkos kívánságait teljesíti. Egy-egy selyemkendő, egy szál virág, karkötő. Apróságok, de az idős nénik és bácsik számára ezek kincseknek számítanak a hétköznapokban. Jelenléte bearanyozza az otthon és az idősek életét. Meggyőződése, hogy minden pillanatot ki kell használni az életben a vidámságra  az utolsó percig. Az idősek pedig tudják, hogy egy ilyen kísérőre különösen nagy szükség van ott, ahol mindennapi látogató a betegség és az elmúlás.