Amit elárulhatunk a jelölésekről
Lépten-nyomon azt kérdezitek, mégis milyenek a jelölések? Mi pedig nagy bajban vagyunk, hogyan válaszoljunk jól, mint az egyszeri okos lány Mátyás királynak: mondjunk is meg nem is, érdekes is legyen, és mégse áruljunk el titkokat.
Talán ha a számokkal indítunk, azzal nem nyúlhatunk mellé…
Az idén másfélszer annyi jelölés érkezett, mint tavaly, ami szívmelengetően mutatja, milyen jó, hogy létezik a díj és mennyien éreztek hálát a titeket segítő doktornénik , ápolónők, tanítónénik, dadusok iránt. Ugyanakkor napról napra erősödött az érzés, hogy ez alkalommal is rendkívül nehéz lesz kiválasztani tizenkét döntőst.
A legtöbb jelölés, érthető és megszokott módon a gyerekekhez kapcsolódik, az ő egészségük, gyógyulásuk, hogylétük a bölcsiben/oviban/suliban a legfontosabb a számotokra. Így nem meglepő, hogy a legtöbben pedagógus kategóriában jelöltetek és az orvosnők között is a jelöltek egyharmada gyerekgyógyítással foglalkozik.
Javult a statisztikánk a Budapesten kívülről érkező jelölések tekintetében, és talán emlékeztek, hogy tavaly a jelölőknek csak 6,3%-a volt férfi, az idén ez a szám több mint duplájára növekedett: a férfiak nagy levegőt vettek és bátran ugrottak a mélyvízbe 15%-os jelölési aránnyal. Ráadásul sokan legbensőbb érzéseiket küldték el a jelöléssel együtt, nagyban hozzájárulva a torokköszörüléssel töltött óráink megnövekedett számához.
Legfiatalabb jelöltünk 29 éves, legidősebb pedig 81. A laoszi jelölésen kívül Németország, Anglia és az Egyesült Államok voltak a legtávolabbi helyek, ahonnan felfigyeltetek a díjra.
Voltak nagyon tömör jellemzések: „Ő a legjobb!” - írta egy kedves rajongója lelkesen, további részletezés nélkül egy háziorvosról. Más jelölők pedig többször nekifutottak, hogy a kétezer karakteren belül tudjanak maradni, annyi mondanivalójuk akadt. Sok írást újra és újra olvastunk, olyan szépre sikerültek, mint például ez is:
Olyan nap volt ez, amilyet általában kedvelek. Napközben aranyszínű falevelek közt jártam, zizegve üzentek a nyárról. Mindenféle szokatlan színekkel telt meg a szemem. Nagyon készülődött az ősz… A régi öregek szerint: „Ha Isten kedveli a dógokat, szép körítést kűd hozzája…” És én éppen ma, ott a falevelek közt arra gondoltam, miért ne lehetne éppen ő az Aranyanyu?
A mi statisztikánk több tálca elfogyasztott süti, néhány csomag százas zsepi, tucatnyi újrasminkelés végtelen nevetéssel és sírással töltött óra után.
A jelölések körülbelül fele zárul úgy, hogy „ő egy igazi Aranyanyu”, „ő érdemli meg legjobban a díjat” és az a legszebb ebben, hogy újra megmutattátok nekünk, milyen csodálatos nőkkel vagyunk körülvéve nap mint nap, az ország minden szegletében. Köszönjük nektek!
