Az élet haj nélkül is megy tovább!
Amikor először nyerünk bepillantást egy onkológiai gyermekosztályra, hihetetlen dolgokat élhetünk át. Gyerekek szaladgálnak az osztály folyosóján kopaszon, szájmaszkokban, kezükben infúziós állványokkal, melyeken számtalan műszer lóg. Megdöbbentő, amikor közelebb kerülve észrevesszük, hogy nem a gondjaikat és aggodalmaikat árasztja a légkör, hanem élni akarásukat: a felbolydult helyzetben betegségük előtti életük sarokpontjaiba, a játékba és a tanulásba kapaszkodnak. Egy ilyen kapocs a múlt, a jelen és jövő között a kórházpedagógus, akinek megjelenése örömteli változatosságot jelenthet az egyhangú, ingerszegény kórházi tartózkodás alatt.
Azoknak, akik a daganatos megbetegedést csak messziről és hírből ismerik, általában olyan torokszorító gondolatok tódulnak a fejébe a haj nélküli, sápadt gyermekeket látva, amiket igyekeznek mihamarabb elhessegetni. El sem tudják képzelni, hogy ők is nevetnek, játszanak, igazi gyermekként viselkednek. A főszereplők élete színfalak mögött zajlik, láthatatlan a kívülállók számára. Tavalyi Richter Aranyanyu díjasunk, Tóthné Almássy Monika kórházpedagógus most ebbe a világba enged egy kis bekukkantást. Nélküle nehéz lenne meglátni ennek a testi és lelki terhekkel megrakott élethelyzetnek a naposabb oldalát, pedig ezek a gyerekek a kórházban is – minden nehezítő körülmény ellenére – barátkozni, kalandozni vágyó fiatalok maradnak.
- Mit jelent a te jelenléted a családok számára?
- A rák diagnózisa nemcsak a beteg gyermek, hanem összes családtagja számára óriási terhet és életmódbeli változást jelent, amivel számtalan nehézség, újdonság lép fel a család mindennapi életében. Egy ilyen krízishelyzet külső és belső változások lavináját indítja útjára. Ahhoz, hogy ez a folyamat ne hagyjon visszafordíthatatlan károkat maga után, a gyógyítás mellett óriási jelentősége van a segítő szakembereknek, köztük a kórházban tanító pedagógusnak. A mi megjelenésünk az osztályon mindig a normális élet folytatásának a záloga, a visszatérésbe vetett hit megerősítése. A kórházi tanulás önként vállalt feladat a gyermek részéről, aminek időpontját, hosszát és rendszerességét a mindenkori kezelés és a gyermek állapotának ismeretében közösen határozzuk meg.
- Mesélted, mennyire fontos nektek, hogy a külvilág és a kis betegek közé hidat verjetek. Ennek hogy fogtok neki?
- A kórházba kerülés után minden esetben felvesszük a kapcsolatot az anyaiskolával. Rendhagyó osztályfőnöki órára megyünk az egészséges osztálytársakhoz, ahol a kezelőorvossal, pszichológussal együtt tájékoztatást nyújtunk a betegségről, a kórházi életről, a folyamatos kapcsolattartás jelentőségéről. Ennek a látogatásnak több célja is van. A társakban felmerült kérdések, félelmek, tévhitek megbeszélése mellett nagyon fontos az egészséges gyermekek és felnőttek segítése és támogatása abban, hogyan tudnak folyamatos jelenlétükkel beteg társuknak erőt adni a küzdelmekben.
- Örömmel kapcsolódnak a munkátokhoz?
- Az elmúlt évek alatt nagyon sok megható kezdeményezésnek voltunk tanúi. Volt olyan iskola, ahol az osztály összes tanulója képeslapot írt a kórházban fekvő gyermeknek, volt, aki segélykoncertet szervezett rengeteg fellépővel. Egy ilyen helyzet nagymértékben fejleszti a gyermekek empátiás készségét. A látogatás jó alkalom az ésszerűen csökkentett tanterv átbeszélésére is, aminek az alapján megkezdődik a kórházi tanulás. Elkészül az órarend, megbeszéljük a közösen és önállóan tanulandó tantárgyakat, és feldolgozásukhoz igyekszünk módszertani segítséget is nyújtani. Mindezek a kötelezettségek azt sugallják a gyermeknek, hogy itt a gyógyulásra kell összpontosítani, az iskolában visszavárják, hisz a kórházban kapott osztályzatok alapján az iskolák ki tudják állítani a bizonyítványt, így nem kell megismételnie az évet.
- Ebben a helyzetben érthető, hogy a tanulás is különleges öröm. De milyen lehetőségek vannak még az idő múlatására?
- A tanulás mellett sok egyéb tevékenységgel, például kézműves foglakozásokkal, irodalmi délutánok szervezésével igyekszünk színesíteni a lassan múló órákat, pályázatokon való indulással, önkéntesek bevonásával. Ilyen egész évben várva-várt közös program a nyári tábor is: egy olyan alkalom, ahol ezek a gyerekek pont ugyanúgy viselkedhetnek, mint egészséges társaik. Alig várják, hogy kiszabaduljanak a kórházból és szüleik óvó-védő karjaiból. Megérkezéskor az első út az X-boxhoz vezet, ahonnan csak a speciális szűrőberendezéssel ellátott, a fertőzés veszélye nélkül számukra is biztonságosan használható uszoda tudja elcsábítani őket. Ugyanúgy senki sem akar vacsora után lepakolni az asztalról, senki nem akar időben lefeküdni, no és ennek következtében felkelni sem. Jól megfigyelhető, ahogy a napok múlásával lazulnak a kórházi kezelések miatt kialakult kötelékek, ahogy előtörnek belőlük a gondtalan nyarak tábori emlékei. Végre nekik is lesz miről mesélniük az iskolába való visszatéréskor. Közben izgalmasan telnek a napok, lovas- és kutyaterápiás szakemberek, művészetterapeuták segítenek az oldódásban, a figyelem elterelésben, a lazulásban. Együtt vagyunk, mint régen, az igazi táborokban, sokat játszunk, nevetünk, mélyeket beszélgetünk, hisz itt életre szóló szál köt össze kicsit és nagyot.
Bővebben a kórházpedagógiáról: