Az én feladatom mentőkötelet dobni, ha a szakadék felé szaladnak

A hivatástudat nem fejezi ki eléggé, mi kell ahhoz, hogy valaki ezt az életformát válassza. Mi hajt téged, miért vállalod ezt az ingázást?

Van erre egy egyszerű, gyakorlatiasabb válasz: közelebb nem volt lehetőség, hogy lakásotthonban dolgozhassam. Ami a motivációt illeti, nagyon messzire kell visszanyúlnom az időben. Gyerekként nekem is, majd később a saját lányaimnak is voltak olyan társaik az iskolában, akik állami gondozásban éltek, és mélyen megérintett az ő sorsuk nehézsége. Már gyerekfejjel elhatároztam, hogy egyszer majd olyan hivatásom lesz, amivel az ő életüket jobbá tehetem.

Saját család mellett nem nehéz meghozni a döntést, hogy az életed részévé válnak más gyerekek, akikkel az időd jelentős részét töltöd?

Ez nem csupán egy munkahely, ez egy életforma. Ezért is vártam meg vele, hogy a saját gyerekeim felnőjenek és kirepüljenek, mert tudtam, hogy az „új gyerekeim” egész embert kívánnak. A férjem pedig egy csodálatos ember, aki támogat abban, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek. Emiatt végtelen hálát érzek iránta.

Hogy telnek itt a napjaitok? Mennyire hasonlítható a lakásotthon élete egy hagyományos család hétköznapjaihoz?

Kicsit többen vagyunk egy mai átlagos családhoz képest, hiszen itt tíz-tizenkét gyerek lakik egy fedél alatt. Reggel ugyanúgy elkészülnek és elindulnak az iskolába, én pedig délelőtt elintézem az adminisztrációt, rendbe teszem az otthon dolgait. Amikor hazajönnek, elmesélik, mi történt velük az iskolában, együtt főzünk, eszünk, felkészülünk a másnapra, ha szükséges, kikérdezem a tananyagot. Játszunk, kártyázunk, pingpongozunk, programokat szervezünk.

Miért kerülnek otthonba az itt élő gyerekek?

Nálunk olyan bántalmazott gyerekek vannak, akiknek a szüleik nem voltak alkalmasak arra, hogy ellássák őket. A bántalmazásnak nagyon széles skálája van, közülük sokan ennek a skálának ésszel fel nem fogható és fel nem dolgozható szintjeit élték meg, a fizikai és lelki nyomait egy életen át hordozzák. Segítjük őket abban, hogy a történtek ellenére olyan emberek válhassanak belőlük, akik el tudják fogadni magukat, egészséges önértékeléssel és szemlélettel állnak a világban, vannak céljaik és tesznek azok elérésért.

Anyukájukként szeretnek téged?

Ez néha elkerülhetetlen, de nem tudok és nem is szeretnék az anyukájuk lenni. Segíteni szeretném őket, támaszuk kívánok lenni minden nehézségben, ami őket éri. Jó lenne, ha a segítségemmel megtanulnának bízni, hinnének a családban, szakmát, munkát, hivatást találnának, amiben kiteljesedhetnek, és ha úgy döntenek, hogy családot alapítanak, akkor felelősségteljesen tegyék, felülírhassák a hozott mintát. Az én feladatom az is, ha a szakadék felé szaladnak, akkor az utolsó pillanatban mentőkötelet dobjak feléjük és visszahúzzam őket. Ha ez egyetlen eggyel közülük sikerül, akkor megérte.