Csak látnám már őket!

Kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, aki Magyarország 150. olimpiai aranyérmét nyerte, sok-sok másik  érem mellett, és akinek olimpiai bajnokként kettő, világbajokként már három gyermeke volt. Jelenleg a Hajós Alfréd Uszoda létesítményvezetője. A Richter Aranyanyu Díj állandó zsűritagjaként korábban azt nyilatkozta, hogy amiért  a legjobban szereti ezt a szerepet, az az a pillanat, amikor a szemébe nézve a díjazottnak, látja benne a boldogságot, meghatottságot. A díjra most várják a jelöléseket, ezért Nagy Tímeával is arról beszélgettünk, hogy ő szíve szerint kinek fejezné ki háláját egy "jelölésben".

“Életemben nagyon sokszor éreztem hálát, és nem csak a dobogó tetején állva. Természetesen a férjemnek, a támogató barátoknak, mestereimnek, vívótársaknak, mindenkinek, aki hitt bennem, sokat köszönhetek. De mivel ez a díj olyan nőknek szól, akik legtöbbször a legnagyobb csendben végzik a dolgukat a háttérben, és fantasztikus  teljesítményükről másként talán sosem hallanánk, most én is egy ilyen embert szeretnék megemlíteni. Vura Mártát, a pszichológusomat, akiről már többször beszéltem itt-ott. Sajnos a sportpszichológusokkal szemben is sokszor van még előítélet, távolságtartás, hogy vajon mibe tudnak ők támogatni minket igazán, ugyan mennyit is érhet egy-egy segítő beszélgetés. Rengeteget. Amikor egy tatai edzőtábor után el kezdtem járni hozzá, bevallom először engem is  a kedves, elfogadó személyisége fogott meg, de mintha azok még sokkal inkább baráti találkozások lettek volna.  Aztán úgy éreztem, hogy szinte a lelki társamat találtam meg benne, aki viszont még sem olyan volt teljesen, mint egy elfogult családtag, mert tőle másfajta visszajelzést is tudtam kapni. Hideget, meleget.” – emlékszik vissza Titi.

„Sidney-ben, a verseny előtt is lementem hozzá. Másnap aztán mondta, hogy ő pontosan látta, tudta a tesztjeim és a beszélgetésünk alapján is, hogy itt nem lesz gond, minden rendben lesz” - meséli Tímea, aki egyébként eredeti szakmája szerint maga is segítő szakember, gyógypedagógus-logopédus.

Az olimpiai bajnok sokszor és örömmel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor megtanult úrrá lenni bizonyos gátló érzéseken, amiért ugyancsak Vura Mártának hálás. Neki köszönhette, hogy belátta, Atlantában azért nem nyert, mert nem volt elég alázat benne. Jött egy bevillanás, hogy “mindjárt megnyerem”, és innen vesztett. Sok gyakorlással és támogatással sajátította el a technikát, hogy nem gondol előre arra percekkel, de akár másodpercekkel sem,  hogyan fog ünnepelni mindjárt a páston, teljesen  és tudatosan a jelenben marad. Azt mondja, ez olyan, mint a fogyókúra, amiből szintén volt része életében elég: „hogy amikor korog  a gyomrom, azt mondom magamnak, hogy nem érdekel, nem vagyok éhes, most erre nem gondolok”.

"Az alázat egyébként közös az Aranyanyukban, és ez érdemli ki a legnagyobb tiszteletet. Nagyon szeretem látni a nyerteseket, találkozni velük, megölelni őket, szeretem, hogy van egy ünnepélyes pillanat, amikor ország-világ előtt köszönetet mondhatunk nekik. Igazából mindig nagyon kíváncsi is vagyok már ilyenkor a jelöltekre! Jó a sok személyes történetet is olvasgatni, de azt az időszakot várom már nagyon, amikor felkerülnek a szavazást segítő bemutatkozó kisfilmek a netre és igazán megelevenednek ezeknek a történeteknek a hősei. Az meg már csak a hab tortán, hogy a gálán meg ott állnak a színpadon, reflektorfényben,  és ünnepelhetjük őket. Azokra a felemelő pillanatokra egészen biztos, hogy egész életükben emlékezni fognak, tudom, mert  hasonlóban  volt nekem is részem, a dobogón. Csak látnám már őket!”