„Egy újszülöttnél tett első látogatásom mindig ünnepnap számomra”

A segítő szakmákban dolgozók rendkívül érzékenyek, hiszen így látják meg igazán, hol van szükség különleges segítségre. Te mit érzel hivatásodnak a munkádban?

Szülőnek lenni a legnehezebb feladat, nincs másik ehhez fogható tevékenység. Egy család életét végigkísérni a baba fogantatásától egészen a felnőtt koráig, egy nagyon sokrétű, sok rugalmasságot igénylő és rengeteg érzelmet rejtő munka. Jelenleg négyszáz családot gondozok a környezetemben. Tárnokról kerültem a Richter Aranyanyu Díj döntőjébe, és nagyon hálás vagyok az ottani embereknek, mert értékelik azt a hozzáállást, amit megpróbálok a munkám során tanúsítani.

A környezetedben mindenki örült, hogy bekerültél a döntőbe?

Nem tagadom, hogy nem volt egyértelmű az öröm, inkább úgy fogalmaznék, hogy vegyes volt a fogadtatás. Nekem viszont nagyon sokat jelentett a jelölés, azt gondolom, hogy ez az, ami igazán lényeges. Felemelő érzés, hogy azóta minden évben részt vehetek a díjkiosztón, és megismerhetek olyan embereket, akik szintén megpróbálják úgy végezni a munkájukat, hogy azt adják, amit kapni szeretnének. A szívem csücskében és polcomon is féltve őrzöm a díjat, de a hétköznapi életemben nem emlegetem, hiszen nem ezért a díjért végzem a munkámat, hanem azért mert arra érzek indíttatást.

Honnan ered ez a gyerekek iránti érzékenységed? Ki volt a példaképed?

Elég nehéz élete volt a szüleimnek, tőlük tanultam, hogy legyen kitartásom, és hogy ha valamit teszek, azt tegyem a legjobb tudásom szerint. A gyerekek szeretete már kamaszkorom óta elkísér. Még gyerek voltam, amikor egyszer édesapám egy baleset után kórházba került, egy látogatás alkalmával olyat tapasztaltam, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem, ott határoztam el, hogy majd egyszer embereken fogok segíteni.

Bementél a kórházba, és azt gondoltad, hogy te másképp tudnád ápolni a betegeket?

Pontosan. Egy alkalommal olyan kisfiúval találkoztam, aki mindkét kezét eltörte. A kórházi reggelijét az ott dolgozók csak letették az asztalra, és magára hagyták. Nagyon sajnáltam őt, sírva fakadt, mert képtelen volt egyedül a konzerves dobozzal megküzdeni. Ez csupán egy történet, de azt gondolom, hogy mindenkinek a tarsolyában akad valami hasonló. Kétségtelen, hogy az egészségügyben nagyon sokan dolgoznak maximális odaadással, de sajnos előfordul az is, hogy valahol elveszik az empátia.

Mit nevezel sikernek a munkádban?

Minden hétre jut egy apró öröm, vagy akár egy nagy siker. Egy egészségesen világra jött újszülöttnél az első látogatásom mindig ünnepnap, és minden szépen fejlődő, boldog gyerek sikert jelent számomra. Viszont az is nagy örömöt okoz, ha felfedezünk egy kis rendellenességet, amit sikerül a szülőkkel együttműködve időben korrigálni. Fontos része a munkánknak a szociálisan hátrányos helyzetű családok gondozása. Őket egy kicsit másképp kell megszólítani, élethelyzetükből adódóan egészem más típusú problémák merülhetnek fel, mint azokkal a családokkal, akik tudatosabban nevelik a gyerekeiket.

Mennyi tehetetlenség rejtőzik egy ilyen helyzetben?

Borzasztó nehéz döntések születnek, melyeket előbb-utóbb meg kell hozni. Elsődleges célunk, hogy a gyerekeket a családban tartsuk, hiszen a legjobb helyük a szüleik, testvéreik mellett van. Ha a család, mint a társadalom legkisebb egysége jól működik, akkor az ott felnövő gyerekek könnyedén beilleszkednek a társadalomba. Sajnos előfordul, hogy bizonyos esetek kapcsán ki kell mondanunk, hogy a gyereknek jobb helye lenne a családon kívül. Ezektől a helyzetektől minden szakember szorong, de sikernek mondhatjuk azt, ha évek múlva gyerek visszajelzései alapján azt látjuk, hogy jó döntést hoztunk.

Milyen kudarcokra tudsz visszaemlékezni?

Sajnos együtt kell élni a kudarccal is, a munkám során elkerülhetetlen, hogy ebből is jut. A legnehezebb talán, az, amikor nem tudom egy szülővel elfogadtatni, hogy a gyerekével nincs minden rendben, szakemberhez kellene fordulnia. Annak tudatában, hogy minden gyerek egy csoda, eléggé fájdalmas látni, amikor olyan környezetben nő fel, ahol nem kapja meg a kellő támogatást a problémájára. Ilyen esetben egyre fokozódik a hátránya egy olyan gyerekkel szemben, aki szakszerű ellátásban részesül. Ezt a hátrányt végül saját erejéből már nem képes leküzdeni, és bármilyen jó esélyekkel indult is születése pillanatában, a család támogatása híján ezek az esélyek elvesznek.

Segít téged az életben az, hogy Richter Aranyanyu döntős lettél?

Természetesen. Elsősorban abban segít, hogy továbbra is elhivatott tudjak maradni a munkámban. Kitartásra ösztönöz, és a társadalmi hatását is pozitívan látom. Ha az elismerés példáját kicsit gyakrabban gyakorolnánk, könnyebben osztogatnánk a dicséreteket otthon és munkahelyünkön is, akkor talán sikerülne kilépni ebből az általános fásultságból. A legjobb motiváció az elismerés, sikerélményt ad, és mosolyt csal az arcokra.