Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy legyen több boldog ember és kevesebb beteg!
Éva a kistarcsai Flór Ferenc Kórház neurológiai osztályán ápolónő, Zsámbokról utazik nap mint nap, hogy feladatát ellássa. Gyakran éjszakázik, olyankor a teljes női részleg hozzá tartozik, nincs egy perc megállás sem. Szabadon engedtük a képzeletünket, milyen nehéz lehet az ő hivatása, de a történetei felülmúlták a fantáziánkat. Miközben hallgattuk, szembetűnő volt, milyen természetesnek veszi, milyen szerényen éli meg azt az embert próbáló erőt, amire szüksége lehet ahhoz, hogy újra és újra ápolónői ruhába bújjon és a betegek szolgálatába álljon.
Miért választottad ezt a hivatást?
Édesanyámat nagyon fiatalon és hosszú ideig tartó betegség után veszítettem el. Miközben évekig ápoltam, ráébredtem, hogy mennyire fontos nekem, hogy betegeket segítsek és mellettük legyek, könnyebbé tegyem a nehéz pillanatokat. Akkor megfogadtam, hogy tanulni fogok és küzdök azért, hogy az egészségügyben dolgozhassak ápolónőként.
A küzdelem szót használtad. Ennyire nehéz volt?
Az iskolát és a tanulást szerettem, a küzdelmet inkább arra értettem, amit egy magamfajta roma származású nőnek az elhelyezkedés jelent. Ha az önéletrajzhoz fényképet csatoltam, máris elveszett minden esély. Nagyon megalázó volt, amikor telefonon megbeszéltünk az álláshirdetővel egy találkozót, és amikor személyesen találkoztunk, azonnal jelezte, hogy már nem aktuális.
Miből tudtál erőt meríteni ennyi kudarcélmény után, hogy folytasd?
Bizonyítani szerettem volna, hogy ha lehetőséget kapok, megállom a helyem. És a gyerekeimnek is mindig azt mondtam, hogy fontos a tanulás, szerettem volna, ha látják, tényleg van értelme. Mai napig tanulok, épp érettségizni készülök. Nekem mindig többszörösen kellett bizonyítanom, hogy jó munkaerő vagyok.
Ennek a rögös útnak hogyan lett a Flór Ferenc Kórház a mostani állomása?
Három éve vagyok itt a neurológiai osztályon, és jó érzés, hogy számítanak rám. Nem érzem, hogy bármi különleges lenne bennem, csak ellátom a betegeket. Néha egy kedves szó, vagy az, hogy megfogom a kezüket elég, én pedig szívesen meghallgatom őket, ha azt látom, hogy ettől nekik könnyebb.
Nagyon meglepődtél, hogy a jelölőd egy földre szállt angyalként emleget téged, és rajta kívül sok más beteg is ezt gondolja rólad. Azt pedig, hogy jelöltek a Richter Aranyanyu Díjra és bekerültél a tizenkét döntős közé, úgy tűnik, el sem hiszed.
Szokták mondani, hogy milyen jól viselem, ha a betegek agresszíven viselkednek, vagy ha mozgatni kell őket, mert tehetetlenek, én ezt nem tartom különlegesnek. Erre vágytam, ezt szerettem volna csinálni, ők pedig nem tehetnek róla, hogy betegek. Ha lehetne egy kívánságom, azt szeretném, hogy több boldog ember és kevesebb beteg legyen a világon.
