"Jutka olyan nekem, mintha ő lenne a harmadik anyukám"
Szabolcs Judit Aranyanyu és Zsanett története mesébe illő, századszor sem könnyű könnyek nélkül olvasni. Nem kérdés, hogy az emberfeletti odaadással élő gyógytornásznak a díjazottak között a helye. Ez támasztja alá az a tény, hogy Juditra továbbra is minden évben érkeznek jelölések, rajongótábora folyamatosan gyarapszik.
Nagyon súlyos rendellenességekkel születtem, reménytelen volt, hogy valaha is megtanulok járni. A szüleim bent hagytak a kórházban. Apámat megértem a mai eszemmel, mit tud kezdeni egy férfiember egy ennyire sérült gyerekkel? Anyámnak viszont a találkozásunk után (18évvel később) tudtam megbocsátani, hogy elhagyott.
A kórházban egy gyógytornász lány talált rám. Miután megismert és megszeretett, előkerítette vér szerinti szüleimet. Próbált segíteni az élethelyzetünkben, így abban is, hogy ha ők nem vállalják a nevelésem adják meg ennek a lehetőségét másnak. Mikor szüleim kimondták, hogy másra bíznának, gőzerővel szülőket keresett nekem, mivel intézeti elhelyezésem már folyamatban volt. Nagy szerencsém van, mert örökbe fogadtak.
Három hónapos koromban talált Jutka nekem szülőket, akik azóta olyan szeretetben nevelnek, amire sokan csak vágynak. Kimondhatatlanul hálás vagyok nekik azért, hogy megadják ezt nekem. Mikor nevelőszüleimhez kerültem Jutka folytatta a terápiát, amit már a kórházban megkezdett velem. Minden héten mentünk hozzá. Hordozókendőben magára kötött anyukám és útra keltünk. Judit tetőtől talpig átmasszírozott és szüleimnek is megmutatta, hogyan simogassanak. Megbeszélték, hogy milyen játékokat játszanak velem, amik segítenek engem. Együtt örültek minden apró új mozdulatomnak. Az első születésnapomon megtanultam felülni. Ezután hamarosan elkezdtem fenekén közlekedni. Szüleim aztán igazán tudták értékelni, hogy rongyosra koptatom a nadrágjaimat, hiszen azt ígérték az orvosok, hogy egész életemben tehetetlenül fogok feküdni!
Az óvodában jöttem rá, hogy más vagyok, mint a többiek. Nehéz volt látni, ahogy néznek, és felismerni, hogy én nem tudok járni. Az iskolában kiderült, hogy jól úszom, azonnal úszóversenyre vittek. Ahol vízbe raktak, ott mindig nyertem. Arra nem emlékszem, amikor először a dobogó tetején álltam, de arra igen, amikor először külföldön nekem játszották a himnuszt. Idén a VB-n sikerült saját világcsúcsomat megdöntenem, célom az Olimpia. Jutka olyan nekem, mintha ő lenne a harmadik anyukám. A lányai is pont olyan kedvesek és elfogadóak velem, mint ő. 18. születésnapom után bemutatott az édesapámnak is, aki segítette édesanyámmal való találkozásom.