Magyar Ápolók Napja

Kossuth Zsuzsanna életében először 1831-ben találkozott az emberi szenvedéssel, amikor Északkelet-Magyarországon súlyos kolerajárvány tört ki. A kolera akkoriban nehezen gyógyítható betegség volt, ezért a hatóságok a kutak fertőtlenítésével és a terület lezárásával védekeztek, ami zavargásokhoz vezetett. A járvány elleni küzdelemben Kossuth Lajos, Zsuzsanna bátyja is részt vett, mint vármegyei biztos, és munkájában nagy segítséget kapott húgától, aki itt szerezte első tapasztalatait a betegek gondozásában.

1849-től a tábori kórházak főápolójaként a honvédség egészségügyi szolgálatának megszervezésében Zsuzsanna együttműködött Flór Ferenccel, a Rókus Kórház korábbi igazgatójával. A tábori kórházakban olyan korszerű módszereket próbáltak bevezetni, mint a sebesültek és a fertőző betegek elkülönítése vagy a műtétek altatással történő végrehajtása. Három hónap alatt Zsuzsanna körülbelül 70 tábori kórházat szervezett meg. Annak ellenére, hogy tüdőbaja súlyosabbá vált, fáradhatatlanul járta az országot, látogatta a kórházakat, és kivette részét a betegek ápolásában is. Segítőjével, Barna Ignác orvossal mindent megtettek a kórházi feltételek javításáért.

Zsuzsanna felhívást intézett a magyar nőkhöz, és felszólította őket az önkéntes betegápolásban való részvételre. Ebben a munkában szerinte a rend és pontosság mellett a legfontosabb az önfeláldozás és gyengédség azok iránt, akik ifjúságukat és életüket áldozzák fel a hazáért. Betegei később úgy emlékeztek vissza rá, hogy anyai szeretettel bánt velük. A sebesült osztrák hadifoglyokat is ugyanúgy gondozta, így később ők azt mondták róla, hogy nem ellenséget látott bennük, hanem a szenvedő embert.

A fotó Szemők Zsuzsanna mellszobra, melyet a budapesti Szent János Kórház kertjében lehet megtekinteni.

forrás és fotó: Montázs Magazin