Nem végzünk félmunkát

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző saját bevallása szerint igazi faltörő kos típus, aki már kisgyerekként sem szeretett félmunkát végezni. Ismerjétek meg az Aranyanyu Díj egyik zsűritagját.

Élsportolóként is dolgoztál, édesanyaként kétszer nyertél Olimpiát, jelenleg a Hajós Alfréd uszoda létesítményvezetője vagy, mellette három gyereket nevelsz. Honnan van energiád ennyi mindenhez?

- Azt hiszem, erre születik az ember. Vannak olyan csecsemők, akik egész nap csak elnézelődnek, én sosem voltam ilyen. Anyukámtól állandóan azt hallottam, hogy azért nem hízott meg mellettem, mert annyira aktív voltam. Ha elém tettek egy grill csirkét, azt mind megettem. Nem azért, mert éhes voltam, hanem mert nem végzünk félmunkát. Ez az élet minden területére vonatkozott. Amikor suliba jártam, akkor a vizsga mellett is edzettem, amikor lediplomáztam, az edzés mellett munkába álltam. Persze, amikor megjöttek a gyerekek, a munkát abbahagytam, de a sportot nem. Hozzáteszem, én nem vagyok egy otthonülő típus, azt szeretem, ha pörögnek körülöttem az események.

Mennyit alszol?

- Hét órát, általában tízkor lefekszem és ötkor kelek. Ez a hét óra elég, de nagyon hálás vagyok, ha félévente jut egy délutáni alvás, az nagyon fincsi tud lenni.

Mit jelent számodra az Aranyanyu Díj?

- Nem hallottam még az Aranyanyu Díjhoz hasonló kezdeményezésről, nagyon fontos dolognak tartom. Kíváncsian várom, hogy elolvashassam a pályázatokat, biztos vagyok benne, hogy erőt fogok tudni belőlük meríteni. Az ilyen történetek mindenki számára tanulságul szolgálnak.

Előfordult valaha az életedben, hogy úgy érezted, azért kell megküzdened egy szituációval, mert nő vagy?

- Nem, én egy faltörő kos típus vagyok és egy olyan ember állt mellettem mint az edzőm, Móna Pista bácsi, aki úgy nyitotta ki előttem az ajtót, hogy úgy érezzem, azt én értem el. Nagyon sokat tanultam tőle az élet minden területén. Persze én is kaptam olyan megjegyzést, hogy ha műszaki végzettségem lenne, ha férfi lennék, akkor jobban csinálnék valamit, de ez sosem érintett meg. Ha jogos volt a kritika elfogadtam, ha nem, akkor egyszerűen elengedtem a fülem mellett. De igazán nagy harcaim csak azért, mert nő vagyok, nem voltak. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a megjelenésem, az attitűdöm sosem volt nőcis. Nem tudom, veszítettem-e ezzel valamit, de ez így utólag már nem is számít. Ennek az egésznek amúgy a sportban soha nem is volt jelentősége, mert külön volt a férfi verseny és külön a női. Egy dolog azonban biztos: mindig a nő viszi a családot. Egy férfi mindig jobban tud időt szakítani magára, a barátaira. A nő a belső késztetése miatt ezt nem engedheti meg magának, nekünk sokkal több dolgot kell lelkifurdalással megtennünk, mint egy férfinak.

Neked mi okoz lelkifurdalást?

- Apró dolgok. Szeretek például minden héten egyszer elmenni szoliba, de ezt csak úgy tudom megtenni, ha a gyerekek várnak rám egy negyed órát az aulában. Mindenhol el tudok aludni, de a szoláriumban soha, mert közben mindig arra gondolok, hogy a gyerekek kint várnak, lehet, hogy éhesek vagy fáznak.

Mennyire érzed, érezted megbecsülve magad a munkahelyeden?

- Ha látom a munkám eredményét, látom a sikert, nekem az jelenti az igazi elismerést, onnantól nem igazán érdekel, hogy a vezető mit gondol rólam. Nem foglalkozom vele, mit mondanak a hátam mögött. Sportolóként egyébként sokkal védettebb voltam. Abban a közegben azt szoktam meg, hogy a nézeteltérések mindig szemtől szemben, a páston kerültek lerendezésre. A munka világában meg sok a hátulról való furkálás, a gáncsoskodás. Én mindenesetre próbálom magam ahhoz tartani, hogy szemtől szemben rendezzem le a konfliktusaimat vagy mondjam el a véleményem. Ezt persze sokan nem értik. Nekem egyébként az a véleményem, hogy el kell fogadnunk, hogy az ember nem csinál semmit tökéletesen. Mindig van miből tanulni, mindig van min csiszolni. Ezért is örülök annak, hogy tagja lehetek az Aranyanyu Díj zsűrijének. Biztos vagyok benne, hogy amit olvasok, az elgondolkodtat és gazdagítani fog.