Segítség a kilátástalanságban
Az idén ünnepli 100. évfordulóját a védőnői hivatás. Minden gyermekes édesanya tudja, hogy egy jó védőnő igazi kincs a családban. Szeretnénk mi is több figyelmet szentelni a védőnőkre ebben az évben, ennek legszebb módja nem is lehet más, mint egy szép vallomás egy édesanyától.
„Itt a fehér Suzuki” – kiabál kisfiam. Megjött Gyöngyi néni a védőnő, akinek kis fehér autója a védjegyévé vált. Simon már lassan 3 éves, így ő már „kinőtt” a gyakori védőnői látogatásokból, de minden egyes alkalommal alig várja, hogy Gyöngyi néninek bemutassa a legújabb dalait, mondókáit, és természetesen az új „tudományát” a biciklizést. A helyzet nem volt mindig ilyen vidám.
Amikor 6 hónappal ezelőtt kislányom koraszülöttként meglátta a napvilágot, rá két hétre kórházba kerültem. A diagnózis: súlyos mélyvénás trombózis. Két hét intenzív osztály, majd újabb két hét a kórházban. A húsvéti ünnepek is a „gépek” társaságában teltek, miközben ott volt a nyitott kérdés, mi lesz velem, mi lesz a gyerekekkel, a párommal. A koraszülött babámat sokáig nem láttam, nem tudtam átölelni, táplálni, simogatni. A kisfiamnak, akinek a testvére születését, a családban betöltött privilégiumainak elvesztését fel kellett dolgoznia, nem tudtam segíteni. A tehetetlenség és az első hetek kilátástalansága maga volt a pokol. És ekkor jött a segítség; fizikai, és ami akkor számomra fontosabb volt, lelki.
Gyöngyi néni gyakori vendéggé vált otthonunkban, segített a baba körüli teendőkben jó tanácsaival, ötleteivel, odafigyelésével. A kórházban is gyakran csörgött a telefon, érdeklődött a hogylétemről, lelket öntött belém, mikor a kétségbeesés úrrá lett rajtam, és beszámolt a gyerekek állapotáról is. Neki köszönhetem azt, hogy a lányomat a mai napig szoptatom, mert ő volt az, aki biztatott, hogy ne adjam fel, hogy ne engedjek a nyomásnak a tejelapasztás kérdésében. Naponta hatszor fejtem le a tejet és öntöttem a csapba másfél hónapig a gyógyszerek miatt, amíg a kislányom tápszeren élt. De aztán megtörtént a csoda, mikor lehetőség adódott rá, a kislányom elfogadta a mellem, és az óta is anyatejjel táplálom.
Fizikailag legyengülve, lelkileg megtörve érkeztem haza, sok kérdéssel, kétellyel, ugyanakkor megkönnyebbülve és örömmel. A párommal próbáltuk ezeket megmagyarázni, értelmezni, feldolgozni, ami úgy érzem, mostanra sikerült. A háttérben mindvégig szilárdan ott volt a védőnő, aki, tanácsaival, meglátásaival sokat segített. Köszönet illeti azért is, mert észrevette, hogy a kislányom nem úgy fejlődik, ahogy kellene; orvost és gyógytornászt ajánlott. A kisfiamnak segített megérteni és feldolgozni a testvére meglétét, ami olyan jól sikerült, hogy könnyen vette a szobatisztává válás „akadályát”, és az óvodába való beilleszkedése is zökkenőmentes volt. A sok nehézség ellenére jelenleg elmondhatom, hogy két boldog, kiegyensúlyozott, egymást szerető, a világra nyitott gyermek anyukája vagyok, és ebben fontos szerepe van Gyöngyi néninek.