Senki nem érti...

Szegény fűzős gyerekek… nem elég,hogy hordaniuk kell a korzettet, még táborba is küldik őket. Mi történhet ott? Fűzőviselésre agitálás, reggeltől estig „agymosás”, hogy nem is olyan rossz az egész (pedig dehogynem), s mellesleg valami kis bugyuta játék, hogy elviselhetőbb legyen.

Nem, nem erről szól. Semmiképp sem a gerincferdülésről és nem is a fűzőviselésről. Persze mind fűzőben vannak(vagy műtétre várnak), de egész másról és sokkal többről van szó. Ilyenkor nem csapkodnak a hullámok, amik szakmai berkekben örökké: kinek kell hordani és miért, hatékony-e, mennyi időt viseljék, miért adják fel/veszik le már és még valakiről, ki lehet-e ezt bírni. Ezekben a napokban ez nem számít.

Csak az számít, hogy együtt vagyunk. Hogy jó együtt lenni. Hogy cseppet sem bugyuta programokat találunk ki (remélem :-) ,s hogy pörög a négy nap: vetélkedővel, játékkal, nevetéssel, ébresztővel-takarodóval, lufiból álló szőlőfürttel, arcra mázolt temperacsíkokkal, fánkevő versennyel, kínai jóslással, Mindent vagy semmit játékkal, filmen elalvással, túrával, felszabadult ismerkedéssel és hógolyóval. Hogy mi is nagyon élvezzük. Tudunk velük örülni.

Majd tíz éve szervezem és tartom a táborokat. Magam sem tudom időnként, mi inspirál. Attól is mindig félek: meg tudok-e újulni, van-e kedvem még hozzá, lehet-e ezt csinálni ugyanakkora hévvel, s mikor fogok végleg elfáradni. A napok során nézem a gyerekek – időnként - feszült kis arcát, s nem tudom érzik-e, amit szeretnék, át tudom-e adni, nem vagyok-e túl szigorú, értik-e a vicceimet. Aztán a végére kiderül, nagyon is helyén van minden. Ha jól vagyok, tudok adni.  És ez minden alkalommal varázslat.

Amikor ugyanis egy gyerek a kérdésre, hogy mit viszel haza a táborból, azt válaszolja, hogy ma olyasvalaki megy haza Gántról, aki elkezdett megnyílni az emberek előtt, akkor mindig rádöbbenek, megéri. 

Ez sokkal többről szól, mint a gerincferdülés, vagy a fűzőviselés. Olyankor csak egyszerűen hálás vagyok. Hálás a csapatért és a gyerekekért. Hálás vagyok érte, hogy részem lehet varázslatban.

Schuster Barbara

"Nagyon izgultam, először nem akartam jönni, de a végére azt éreztem, hogy kár lett volna kihagyni. Többet fogom hordani a fűzőt, mert jó volt látni, hogy mindenkin volt és szinte észre sem vettem, hogy rajtam van" 

"Egyik táborban sem gondoltam, hogy nem szeretnék hazamenni. Itt igen. Soha nem felejtem el ezt a négy napot."

"Olyan volt a tábor, mint egy család" "Köszönöm, hogy megtanították, hogy a korzett az egy csoda"