Tóth Hajnalka: "A nehézségek ellenére boldog vagyok a munkámban"
Kedvenc orosházi főnővérünk, Tóth Hajni , a 2012-es és Richter Aranyanyu díjazottja még minket is meg tud lepni, pedig sok mindent láttunk már. Nem csupán egy hétköznapját ismerhetitek meg, hanem különleges és életre szóló ötletét is megmutatja nektek.
Hajnal 3 óra 50 perc. 18 éve ekkor csörög az óra, amivel azóta sem sikerült barátságot kötni. Gyors kávé, teafőzés, zuhany, és az elmaradhatatlan belopózós „Pannipuszi”, akit ébredés után férjem indít útnak.
4.30-kor indulás a buszhoz, zötykölődős, hepehupás utakon érkezés az orosházi kórház gégészetére. Ezek a percek a relaxálás, a feltöldődés, a befelé fordulás percei.
A munkahelyemen elfogyasztott kávénak pár perces szertartása van a kollégák, kolléganők társaságában, sajnos néha ebéd helyett is. Tizennégy év főnővérség után a lányaim tekintetéből is olvasok, félszavakból is megértjük egymást, tudom, ki mikor boldog vagy fáradt. Erős a csapat összetartó ereje, nagyon büszke vagyok rájuk! Az összetartás érzése átszáll a betegekre is: betegelégedettségi ládánk zsúfolásig teli szebbnél szebb köszönő levelekkel!
Vezetői teendőim mellett sokat vagyok a betegágynál, és bizony a beavatkozások fájdalommal járnak, akár egy kétévesről, akár egy 102 éves betegről van szó. A színes munkaruháink, az elmaradhatatlan mosoly, a matricák, a kézfogás sokat jelentenek. Nevükön szólítom a betegeket, a kisgyerekeknek pacsi is jár, ami még a szúrást is elviselhetővé teszi. Egy-egy kedves kézszorítás, a hálától könnybelábadó szemek, a vidám felkiáltás: „ez nem is fájt annyira!”. Ezek a visszajelzések mind azt üzenik nekem: itthon vagyok!
2012-ben Richter Aranyanyu díjazott lettem, ami nekem több volt, mint egy elismerés: újjászülettem. Annyi örömet, pozitív visszajelzést, emberi kapcsolatot hozott az életembe, hogy lassan sikerült magamat is elfogadnom, ma már elhiszem, hogy én is szerethető vagyok. Régóta dédelgetett álmom valósult meg azzal, hogy a jobb lapockámra tetováltattam az Aranyanyu emblémát, melyben minden benne van: a nő, a szeretet és a szerethetőség, a törékenység, a sebezhetőség, az anyaság. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá!
A munka után, este, ha a család elalszik, ölembe veszem a notebookot, és egy új kihíváson dolgozom, ami nyár elejére, tavasz végére elkészül: egy országos kutatást végzek egészségügyi dolgozók körében önszeretet, önelfogadás témában.
Bár sokszor elmondhatatlanul fáradtnak érzem magam, mégis már 18 éve átszellemülten veszem át a ropogós köpenyemet, és a nehézségek ellenére boldog vagyok a munkámban, a munkatársak, betegek visszajelzései mindenért kárpótolnak.