"Úgy állj a betegágy mellé, mintha te magad, vagy hozzátartozód feküdne ott."

„Amikor felhívtak, hogy bekerültem a Richter Aranyanyu Díj döntőjébe, azt gondoltam, hogy ez valami tréfa. Fel voltam rá készülve, hogy a soron következő forgatás nem lehet más, mint a Kész átverés show, és azt gyanítottam, hogy valamelyik barátnőm szervezte nekem ezt a meglepést.”

A stáb azonban nagyon is komolyan gondolta, Hajni pedig nem titkolta lámpalázát, amikor egyértelművé vált, hogy nem a kandikamerás műfajban utaznak.

„Gyönyörű kisfilmet készítettek rólam. Azt gondolom, hogy a videó láttán még azok számára is szimpatikus lettem, akik addig kevésbé kedveltek.”

A szavazási időszakban egy egész falu, család, barátok álltak Hajni mögött, és buzdítottak mindenkit a voksolásra.

„Meg kellett szoknom, hogy az utcán megismernek az emberek, gratulálnak. A helyi lapokban és a városi tévében interjút adtam, Panni lányom pedig hihetetlenül büszke volt rám – ahogy én is végtelenül büszke vagyok rá. Egyik betegünk kivágta a rólam szóló újságcikket, és bekeretezte, annyira örültem neki, azóta is az osztály folyosóján emlékeztet arra az időszakra.”

Hajni számára örökre emlékezetes marad a díjátadó gála. Elmondása szerint az elegáns ruha és alkalmi cipő, a rengeteg ember, és fények különleges élményt nyújtottak, amikor a színpadra lépett. Ehhez foghatót csak akkor érzett, amikor kislánya születése után a mellkasán szuszogott.

„Mit kaptam a díjtól? Órákon át tudnék erről mesélni. Elsősorban visszaigazolást, hogy jól végzem a munkámat. Ebből következik talán, hogy az önbecsülésem is a helyére állt, ami természetesen visszahat a munkámra is. Meghatározó vált életemben az aranyanyukkal való kapcsolatom, sok barátra leltem, és az együtt töltött idő színt hoz a mindennapokba. Erőt meríthetek az őszinte beszélgetésekből, és az összetartásból, ami az aranyanyuk csapatát jellemzi. És még valami: hogy örökre megmaradjon a Richter Aranyanyu Díj, a lapockámra kaptam egy csodaszép tetoválást – az aranyanyu logót.”