„Úgy érzem, végleg megtaláltam a helyem”

Szabóné Rozgonyi Krisztina óvónő a Richter Aranyanyu Díj közönségdíjasa volt 2011-ben, pedagógus kategóriában. Ahogyan egy háromgyermekes, dolgozó édesanyával lenni szokott, Krisztina életében is izgalmas változások történtek.

Nemrégiben munkahelyet váltott és ezúttal úgy érzi, végleg megtalálta a helyét. Mivel Krisztina legkedvesebb tevékenysége a néptánc, nem is lehetne jobb helyen, mint egy olyan óvodában, ahol a mindennapok része a népművészet, néphagyomány ápolása.

Nagyon örülök, hogy révbe értél! Különleges érzés hallani, hogy megtaláltad álmaid munkáját. Gondolom nem volt egyszerű a váltás, elszántság kell egy ilyen nagy lépés megtételéhez.

Valóban nem volt könnyű a döntés, jó, hogy túl vagyok rajta, az pedig külön nagy öröm, hogy a munkám és a hobbim immár összeérnek. Nehéz volt otthagyni a gyerekeket, de túl  sok olyan tényező volt már ami miatt sürgőssé vált a váltás. Az új helyemen kollegák és a gyerekek is nagy szeretettel fogadtak, kicsit mintha haza érkeztem volna.

Éled a nagycsaládos édesanyák felhőtlen életét, szomorúságra semmi nem ad okot?

Igen, kis túlzással elmondhatjuk. Sajnos az elmúlt évben elveszítettünk barátot, ismerőst. A búcsúzás napjai természetesen fájdalmasak voltak, de idővel vissza kell csöppenni a mindennapokba és el kell fogadni örök körforgást. Azért nehogy azt gondold, hogy nálunk sosem történik semmi!  Sokszor úgy érzem, ha a nap 48 órából állna és 6 kezem lenne, az sem lenne elég. Norbi betegsége alatt és után nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, a mai napig ezt próbáljuk helyrehozni. Bízom abban, hogy egyszer talán ennek a rossz időszaknak is vége lesz. Érdekes, hogy nem sokan tudják rólunk, hogy efféle gondjaink vannak, de be kell vallanom, félek a bizonytalan jövőtől. Sokat segít a nehéz pillanatokban eddigi életem legfontosabb elismerése, az Aranyanyu díj is. Amikor kicsit bizonytalan vagyok magamban elég csak ránéznem a díjra és önbizalmat ad nekem. Köszönettel tartozom a kollegáimnak akik Norbi betegsége idején mellettem álltak. Márti, Ildi, Andi és Éva rengeteget segítettek nekem, nélkülük nem tudtam volna a feladataimat illetve az anyai teendőimet ellátni. Így ha átvitt értelemben is, de a díj nekik is szólt.

Melyik volt az elmúlt év legnagyobb találkozása?

Két öcsém van, mindkettő külföldön dolgozik. A fiatalabbik öcsém Angliában él sok éve, az idősebb öcsém Németországban. Nagyon szomorú, hogy itthon nem tudtak munkát szerezni, de kint mindkettő szorgos, becsületes munkával biztos egzisztenciát alakított ki magának. Rendszeresen beszélünk telefonon, tudunk egymásról, de a személyes találkozás mindennél nagyobb ajándék nekünk. A fiatalabbik testvérem sok év után a saját születésnapján azzal lepett meg minket, hogy hazalátogatott. Megható, boldog ünnep volt az egész családnak.

A tavalyi év találkozása volt az Aranyanyu díjátadó is. Nagy öröm viszontlátni egymást, noha a világháló lehetőségeit kihasználva tartjuk a kapcsolatot egymással.

Fantasztikus, hogy az Aranyanyuk így összetartanak!

Igen, szinte heti rendszerességgel írunk egymásnak és a közösségi oldalakon egymás írásait, képeit, talán nem túlzok, ha azt mondom, Bartos Enikővel szorosabb barátságot is kötöttünk. Nagyon örültem amikor tavaly Enikő felkért , hogy az ő nevével fémjelzett és mára elismert Meselovagok napján, vegyek részt a zsűriben. Nagy megtiszteltetés volt számomra és nem utolsó sorban fantasztikus élmény látni a ragyogó gyermekarcokat.

Mi volt az elmúlt év legnagyobb élménye számodra?

Az előbb említetten kívül van egy nagyon friss élményem. Februárban ünnepeltük a huszadik házassági évfordulónkat. Rengeteg dolog történt velünk a húsz év alatt. Nem mondom, hogy nem voltak nehézségeink , de valahogy mindig kievickéltünk abból a bizonyos gödörből, jó volt felidézni mi mindenen mentünk keresztül.  Azt gondolom, hogy megérte küzdeni, jó ebben a családban élni. Van 3 gyönyörű, egészséges gyermekünk, ételünk, egészségünk és így együtt mindig sikerült mindenből kilábalnunk.

Úgy tudom, szabadidődben néptáncolsz. Norbi és a lányok is táncolnak?

Természetesen, táncol az egész család. Norbi még a betegsége előtt kezdett táncolni. Annyira megszerette, hogy a nehéz időkben az motiválta, hogy egyszer újra folytassa a néptáncot. Nagyon boldog, hogy teljesült a vágya, azóta is szenvedélyesen ropja én pedig borzasztó büszke vagyok rá. Csilla évek óta táncol, de jelenleg egy térdsérülés miatt pihennie kell. A pici Zsuzsi is elkezdte tavaly a néptáncot az ovis előkészítő csoportban, ő most 5 éves.

Mit érzel a legnagyobb kihívásnak a jövőre nézve? Szoktál terveket szövögetni?

Norbi 20 éves, most fog érettségizni. Nagy kihívás számomra, hogy úgy indítsam el az útján, ahogy neki a legjobb. Tudom, hogy el kell engednem a kezét, de nem is hagyhatom magára. A mai világban képtelenség előre látni a dolgokat, egy biztos munkahelyet találni. Jelenleg azt tervezi, hogy tanulni fog 2 évig azután ki tudja, merre viszi az élet.

Szeretnénk elköltözni, nagy álmunk, hogy kertes házban lakjunk ismét, bár erre sajnos nagyon kevés esélyünk van, de azért reménykedünk.

Tanulni is szeretnék a szakmámban. Úgy gondolom, hogy tanulni mindig érdemes. Kell a fejlődés, a megújulás, igényem, hogy időről időre újat mutassak magamból. Pedagógusként különösen fontos, hogy érdekes maradjak a gyerekek számára, ne fogyjak ki az ötletekből.  Terveim között szerepel többek közt a táncpedagógusi szakvizsga megszerzése is.